Kisvejke

Tolna megye délnyugati szeglete megejtően szép szelíd dombjaival, ahol a Völgység patak szalad. Kitűnő földrajzi adottságai miatt évszázadok óta lakott vidék, ahol a föld mindig biztos megélhetést nyújtott az itt élőknek. Itt bújik meg, Bonyhádtól alig tizenhét kilométerre, Kisvejke, ahová a magyar gyümölcsök szerelmeseinek érdemes akár évente elzarándokolniuk megkóstolni a vérvörös meggyet, a hamvas szilvát és a dúslevű kajszi barackot.

Történetek Kisvejke alapításáról 

„Egykor Nagyvejke és Kisvejke határán egy falu helyezkedett el, melynek ura egy Vajk nevű katonatiszt volt. Két fia született, akik apjuk halála után az örökségen összevesztek. A harcból a kis Vajk került ki győztesen, ő birtokolt nagyobb területet, ez volt Kisvejke”

Nem tudjuk, hogy ennek a történetnek higgyünk-e, vagy inkább a másiknak:

„Valamikor régen három kanász legeltetés közben erre a vidékre tévedt. Élelmet találtak a disznóiknak, de vizük nem volt az itatásra. Végül a község területén találtak három forrásra.”

Kisvejke története

A település első említése viszonylag kései, 1397-ben fordul elő Vejke falu királyi birtokként az írásokban.

A következő évszázadokból sajnos ismét csak méla csend felel a faggatásra. Egy-két adat tanúskodik csupán létezéséről.

1564-ben még Szerecsen János birtokaként írták össze a település mai határain belül álló, mára már elpusztul Csókafővel együtt. A környék magyar lakossága egy összefüggő erdőség oltalmában állt, amely a Mucsi-tetőtől Aparig húzódott.

A 17. század végén már makkoltató rácok is éltek Kisvejkén, és talán az ő emléküket őrizte meg a kanászokról szóló történet magva, miként a Rácok ajja dűlőnév.

A 18. század lassú gyarapodás ideje volt a falu életében. 1722-ben Mercy gróf vásárolta meg addigi urától Kisvejkét. Az Apponyi család 1773-ban vásárolta meg a hőgyészi uradalommal együtt Kisvejkét is. Az új nagybirtokosok elkezdték kivágni az erdőket, és a helyükön legelőket, illetve szántóföldeket alakítottak ki, és ők vezették be az istállózó szarvasmarha-tenyésztést. Az apponyiak felismerték a környék kedvező adottságait, és a gabona mellett a szőlőkultúrát is elterjesztették. A 18.század végén már kétszáz holdon telepítettek szőlőt, ahol a vörös és a fehér bor egyaránt keresett portékává vált.

Egy 1829-ben készült felmérésből részletesen megismerhetjük Kisvejke életét, ebből egy szorgos, igyekvő, fejlődő falu képe rajzolódik elénk. Ezt tette tönkre az 1863. évi tűzvész, amely pillanatok alatt lángba borította a házakat. A pusztulás mértékére jellemző, hogy sok elszegényedett családnak kellett elhagynia otthonát. A századfordulóra elmúlt a sokk, és az életerejét visszanyert község saját templomot emelt Szent György tiszteletére.